Keservesen sírsz. Én nagyon sajnálom a megvalósulatlan álmaidat.. Persze más lett volna ha... de ez már nagyon messze van ... amelyben a felelőség elveszik, és az eufória gyűrűként csillog. Többször vissza nézel a tükröződő múltba...egy kép hirtelen megjelenik az arcod előtt. Természetesen fáj. Talán már - annyira, hogy ne lélegezz, ne beszélj. De az idő gyógyít. És egyszer meg akarod ismételni. A porréteggel borított álmok új szárnyakkal ragyognak. aki számít, mindenki ott volt. Az álomképek még mindig ott lógnak. Már nem hallod, de sírsz. A szemeid dagadtak, és a hang leült. Hidd el, lány, mindenki repült ... mint te ... és mindenki le is esett. És nagyon nehéz kijavítani a hibát és nem összetéveszteni a valóságot és a délibábot. Általában garantálni tudom Nem, nem azt,hogy újra nem esel el.. de tovább lépsz. Az élet jegyével ...
|
|
